Mantrailing oktatás

Kurzus I., II.:

11 alkalomból álló, elméleti és gyakorlati foglalkozásokat magába foglaló képzés.

Kinek ajánljuk?

Azon kutya-gazda párosoknak ajánljuk, akik már elvégezték legalább az alapozó képzést, továbbá a kurzus előfeltétele a kutya megfelelő előképzettsége (a kurzusra való jelentkezést megelőző három hónapban legalább heti alkalommal aktívan tréningeztek). Erre ajánljuk a 10 alkalmas edzésprogramjainkat.

A képzés koncepciója alapvetően a nyomkidolgozás során felmerülő nehézségek, fizikai akadályok, összefoglaló nevükön az ún. komponensek tréningjén alapul.

A résztvevők többek között olyan szituációkkal ismertethetik meg kutyáikat, mint például a magasban rejtőző személy vagy a sétáló személy azonosítása, a nyom végének jelzése, az autóülésről való szagfelvétel, vagy a vízen áthaladó/vízben haladó nyom követése. Emellett a kurzusainkon lehetőséget biztosítunk különböző szagazonosító gyakorlatok elsajátítására is, valamint ún. időkieséses nyomok (pl.: a nyom lefektetése és annak lekövetése között több óra telik el) kidolgozására is.

A képzés alapját jelentő TKM módszernek megfelelően, „a tapasztalatok szerint az a legeredményesebb tréningmódszer, ha a nehézségeket jelentő dolgokat a követésből elválasztva, külön gyakoroljuk.”

A képzés menete:

  • Online elméleti előadás: 1×2 óra
  • Gyakorlati foglalkozások: 6×3 óra, 2×6 óra (két teljes nap)

Legközelebb induló "Kurzus I., II." tanfolyamunk:

Vezetett szagfelkutatás rejtelmei, szagmedence avagy ami zavart okoz(hat)

Időpont: 2026. február 15. (egy egész napos foglalkozás)

Helyszín:  Veresegyház

Edző:  Gránicz Csaba

————————————————————————————–

Kutyák negatív jelzése, azok felismerése, kutyavezető megfelelő és pontos reakciója! – Hogyan legyél eredményesebb kutyáddal a nyomon.

Időpont: 2026. február 28. (egy egész napos foglalkozás)

Helyszín:  Wekerle

Edző:  Szőke Éva

————————————————————————————–

Gépjárműből indítás célszag kiválasztással, elágazó csalinyomok megismertetése a kutyával.

Időpont: 2026. február 28. (egy egész napos foglalkozás)

Helyszín:  Gyömrő

Edző:  Gránicz Csaba

————————————————————————————–

Amikor a nyomnak vége szakad, komponensek gyakorlása.

Időpont: 2026. március 29. (egy egész napos foglalkozás)

Helyszín:  Gellért-hegy/ Tabán

Edző:  Szőke Éva


 

 

JELENTKEZÉS / INFORMÁCIÓKÉRÉS

    Kurzus 1-2.

    Egyéb induló tanfolyamaink:

    Alapozó képzés – Bevezetés a mantrailingbe

    Időpont: 2026. február 19.  (2+6 alkalmas foglalkozás, 2 elmélet és 6 gyakorlat)
    Helyszín: Budapest keleti része, illetve a környező települések.

    Tréner: Kollár Beáta

     

     

    Részletek »

    Edzésprogram

    Időpont: 2026. március 12 (10 alkalmas gyakorlati foglalkozás)
    Helyszín: Budapest déli régió ( VIII., IX., kerület, Csepel)

    Tréner: Szőke Éva

     

     

    Részletek »

    Tematikus tanfolyamok

    Vezetett szagfelkutatás rejtelmei, szagmedence avagy ami zavart okoz(hat)

    Időpont: 2026. február 15. (egy egész napos foglalkozás)

    Helyszín:  Veresegyház

    Edző:  Gránicz Csaba

    ————————————————————————————–

    Kutyák negatív jelzése, azok felismerése, kutyavezető megfelelő és pontos reakciója! – Hogyan legyél eredményesebb kutyáddal a nyomon.

    Időpont: 2026. február 28. (egy egész napos foglalkozás)

    Helyszín:  Wekerle

    Edző:  Szőke Éva

    ————————————————————————————–

    Gépjárműből indítás célszag kiválasztással, elágazó csalinyomok megismertetése a kutyával.

    Időpont: 2026. február 28. (egy egész napos foglalkozás)

    Helyszín:  Gyömrő

    Edző:  Gránicz Csaba

    ————————————————————————————–

    Amikor a nyomnak vége szakad, komponensek gyakorlása.

    Időpont: 2026. március 29. (egy egész napos foglalkozás)

    Helyszín:  Gellért-hegy/ Tabán

    Edző:  Szőke Éva


     

     

    Részletek »

    Mantrailing tábor – Európa legnagyszabásúbb mantrailing eseménye

    Időpont: 2025. augusztus 20-24.
    Helyszín: Neszmély, Éden Kemping

    Trénerek: Bernhard Stummer,  Horst Konrad, Andreas Vogel, Michaela Breuer, Jurij Aleksandrov, Birgit Neuwirth,  Asta Ambrazeviciene, Mézes Pál, Gránicz Csaba, Simon Tibor, Dávidházy Tímea, Kollár Beáta, Nagy László Zsigmond

    Részletek »

    Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy minden új képzésünkről azonnal értesülj!


    .

    Mantrailing

    • Képek

      Képek

      Hiszünk abban, hogy a mantrailinget az adott egyed figyelembevételével és a rá illő megfelelő képzési módszer alkalmazásával lehet …»
    • Videók

      Videók

      Az első videóban megmutatjuk, ahogyan növendékkutyánk Alfa, a fekete-cser mosómedvekopó a városi környezetben milyen magabiztosan és tudatosan …»
    • Gyakran ismételt kérdések

      Gyakran ismételt kérdések

      Kell-e előképzettség a kutyának a mantrailing tanfolyam megkezdéséhez? Mennyi idős kutyával lehet elkezdeni a mantrailing tanfolyamot? Okoz-e …»
    • Rólunk

      Rólunk

      A csapat elköteleződött amellett, hogy a tudást magas szinten adja át a mantrailing iránt érdeklődőknek, legyen a …»
    • Mi a mantrailing?

      Mi a mantrailing?

      A mantrailing számunkra az ember és a kutya ősi szövetségének megélését, a közös vadászat élményének átélését jelenti. …»